KISKUTYÁK AJÁNDÉKBA!

KEDVES IDETÉVEDŐK ÉS MINDENKI!

Most főleg az állatbarátokhoz szólok!
A barátnőm kutyájának kiskutyái lesznek és nem tudják eltartani őket.
Ezért a kiskutyákat ajándékba, teljesen ingyen adják.
A kölyköknek SÜRGŐSEN otthont kell találni, mert semmiképp nem maradhatnak az anyuka mellett.
Ha a kicsiknek nem lesz otthona az elválasztásig, akkor elaltatják őket.
Szépen kérem a segítségeteket!

Érdeklődni lehet nálam az email címemen és én majd összehozom a lehetséges kiskutya tulajdonost a gazdival.

Itt elértek: tothesztike5@citromail.hu

A kiskutyákat Erdőkertesről lehet elvinni, de egyeztetés mellett ők is elvihetik a leendő tulajdonosokhoz!

5. fejezet - Óvni kell a hercegnőt!

5. fejezet

Óvni kell a hercegnőt!


(Kaname szemszöge)


Miután Kain, Ruka Hanabusa visszatértek a kastélyba, megmutattam nekik Yuuki- t és Hanabusa őrzi őt jelen pillanatban. Mi többiek lementünk az idő közben újjá épült könyvtár szobába, hogy megbeszéljük a teendőket.
 - Nos, mint látjátok, a hercegnő haldoklik!- álltam az ablakhoz és révetegen bámultam kifelé. A holdat néztem és kívántam, hogy Yuuki gyógyuljon meg.
 - Igen uram! A hercegnőt mindenképpen meg kell védeni a kölyöktől és... Aido? Te miért nem vagy Yuuki úrnő mellett?- kiáltott fel Ruka.
 - Mert az úrnő ilyen állapotban nem megy sehova és szeretném én is tudni Kaname nagyúr terveit- méltatlankodott.
 - Pardon, Hanabusa?- markoltam meg a nyakát. Nagyon fel tudott dühíteni, ha Yuuki- t kritizálták.
 - Bocsásson meg, de tényleg szeretném hallani a tervet- hajtott fejet, amennyire tudott a szorításomban.
 - Hogy mered egyedül hagyni a húgomat?- morogtam.
 - Bocsáss meg! Most rögtön vissza megyek őrizni őt!
 - Hah! Jól van!- sóhajtottam.- Mind megyünk. Látni szeretném Yuuki- t és jó ha tudsz a terveimről- nyugodtam le és eleresztettem.
 - Igen Kaname nagyúr!- bólintottak.

Felmentünk Yuuki szobájába. Én Yuuki ágyának szélére, ők pedig a szemben lévő kanapéra ültek.
 - Bármennyire is szeretném, nekem nincs ötletem, hogy védjem meg őt, ha Zero megjelenne ismét. Csak annyit tudok, hogy a legközelebbi alkalommal mindenképpen meg kell halnia- sóhajtottam és megsimogattam kedvesem arcát, homlokát.
 - Nekem van! Öljük meg Zero- t, mielőtt ő öl meg minket- állt elő ötletével Aido.
 - Nem rossz ötlet. Ugyan ezt mondtam én is. Ám bár titeket sem szívesen tennélek ki veszélynek. Sokat köszönhetek nektek. Kell valami kompromisszumot találnunk- néztem fel Yuuki szép arcáról.
 - Köszönjük aggodalmát nagyúr, de minket nem kell féltenie, megvédjük a kastélyt bármi áron- lelkesedett Ruka.
 - Épp ettől tartok. Aido sebesülései is bőven elegek voltak nekünk. Ha Zero idejönne, elrejtőzünk- kezdtem a terv részletes kidolgozását, de Ichijou beleszólt.
 - De Kaname nagyúr! Én nem...
 - Mindannyian, Ichijou! Mind, kivéve... kivéve Yuuki!- ismertettem a parancsomat.
 - Kaname nagyúr! A legjobb az lenne, ha Yuuki úrnőt elvinnénk innen. Shiki édesanyja biztos szívesen látná. Úgy hallottam kigyógyult a depresszióból és ismét dolgozik, mint színész- kereste a megoldást a problémára Aido.
 - Örömmel hallom, hogy jól van, de ezt lehetetlen kivitelezni. Yuuki állapota rosszabb lett, amióta utoljára láttátok. Nem szabad mozgatni, főleg nem utaztatni- vetettem el az ötletet.
 - Értem. Ez valóban megnehezíti a dolgokat. Akkor mi legyen? Nem hagyhatjuk itt, mint szabad préda- dühöngött forró vérű barátunk.
 - Hanabusa! Higgadj le! Kaname nagyúr, amikor az úrnő gyermek volt, hova bújtatták el a tanács elől?- érdeklődött Akatsuki.
 - A kastélynak van egy titkos létesítménye a föld alatt. Miért?
 - Azt hiszem Akatsuki arra céloz, hogy talán az is használ, ha Yuuki úrnőt oda rejtjük el. Nem de?- válaszolt Ruka.
 - Így van. Feltételezem Zero nem ismeri azt a létesítményt. Tehát ott jó helye lenne- helyeselt Kain.
 - Igazatok lehet. Oda levihetjük. Az talán nem árt neki annyit- engedélyeztem.
 - Remek! Akkor a hercegnő biztonsában lesz- örvendezett Ichijou.
 - Igen. Köszönöm. A kedvesem többé- kevésbé biztonságban lesz. Ha megengeditek szeretnék egy kicsit kettesben maradni a húgommal- kértem őket.
 - Igen Kaname nagyúr! Én személy szerint sétálnék egyet a kastély kertjében. Akatsuki, csatlakozol?- állt fel elsőnek Ruka.
 - Ha akarod. Semmi kifogásom ellene- bólintott Kain.
 - Mi pedig Ichijou- val körbenézünk a városban. Ellenőrizzük a pletykákat és hogy nem jött- e idegen- jelentette Aido.
 - Rendben! Csak nyugodtan- bólintottam, de már háttal ülve nekik.
 - Engedelmével...- mondták, és távoztak.

Amint becsukódott az ajtó, teljes figyelmemet Yuuki- nak szentelem. Felemeltem a fejét, magamhoz öleltem és visszahelyeztem a párnájára.
 - Nincs mitől tartanod kedvesem. Ígérem megvédünk. A titkos termek tökéletesen elrejtenek téged Zero szemei és érzékei elől- biztosítottam és megcsókoltam a homlokát.
Nem válaszolt. Hogy is tette volna? Ám de bizonyos voltam benne, hogy javult az állapota. Nem volt láza és a légzése is stabilizálódott. Úgy tűnik, hogy a regenerációs képessége visszaállt és működésbe lépett. Viszont nem sokat segített a gyógyulásában. A lázat levitte, de semmi több. Megfogtam a kezét és mellette maradtam.


(Ruka szemszöge)

Szerettem Yuuki úrnő kertjében sétálni. Bár úrnőjük gyenge volt és beteg, a rózsák mégis gyönyörűek voltak. Épp a szirti pavilontól fordultunk vissza Akatsuki- val, mikor egy váratlan kérdést tett fel nekem.
 - Ruka! Miért engem kértél meg, hogy kísérjelek el ide?
 - Azért, mert ha Aido- t kérem meg most is épp vitatkoznánk, ha meg Ichijou- t, akkor olyan feszült csend lenne. A te társaságodat azonban különösen élvezem- mosolyogtam rá.
 - Valóban?- kérdezett vissza és kis szünet után elém került- Annyira, hogy a kedvemért megpróbálnád elfelejteni Kaname nagyurat és esélyt adnál nekem?- nyújtott felém egy szál rózsát meghajolva.
 - Akatsuki... ez... Hm... Először éljük túl az elkövetkező hónapot. Azután meglátjuk rendben?- fogadtam el a rózsát.
Akatsuki haladt elöl az út további részén és kínos csend terült ránk. Éreztem valamit Akatsuki iránt, de nem tudtam, hogy szerelem, vagy csak szimpla barátságot.

Régen szerelmes voltam Kaname nagyúrba. Legalább is azt hittem. Inkább rajongtam érte, ami más, mint a szerelem.Túl könnyen léptem át rajta, miután kiderült, hogy Yuuki úrnő létezik. Akatsuki már akkor is gyengéd érzelmeket táplált irántam. Mindig megvédett és meghallgatott ha szomorú voltam. Idejét láttam esélyt adni egy valóságos szerelemnek.

Előre szaladtam AkatsukiAkatsuki szeretetének. Így haladtunk tovább a kastély felé.


(Ichijou szemszöge)

Aido- val átnéztük a környező erdőt és a város sikátorait is, de nem találtunk semmit.
 - Ez különös. Eltűnt az összes E- szintű a környékről, pedig itt szokott lenni a legtöbb a város népessége miatt, de mint ha valami elijesztette volna őket, nem igaz Hanabusa?- fordultam hozzá.
 - Igen. Vagy valaki elpusztította őket! Nézd!- mutatott egy kupac hamura.
A folyó mentén haladtunk felfelé az erdőben, a város felé.
 - Csak 2 fegyvert ismerek, amely így végez az áldozatával és csak egy valakit, aki ennyire gyűlöli a saját fajtáját- fejezte be Hanabusa.
 - Valóban. Artemis és Bloody Rose. Mivel Artemis Yuuki hercegnő birtokában van, csak is Bloody Rose lehetett. Azt pedig Zero forgatja. Tehát itt járt- bólogattam.
 - Úgy van. De nem láttuk sehol- értetlenkedett.
 - Hacsak nem a központban van. Ne feledjük. Ő már közrendű. Elvegyülhet az emberek között. És ha ez történt, egy helyen lehet, ahol nem kerestük- elmélkedtem.
 - A szökőkút, Yuuki hercegnő szobrával! Gyerünk oda!- iramodott meg forró fejű barátom, én meg utána.

Negyed óra alatt vissza értünk a városba. A határtól lépésben haladtunk tovább, nehogy irracionális gyorsaságunk szemet szúrjon. A szökőkúthoz érve megálltunk.
 - Itt volt a nyomorult- bosszankodott Hanabusa.
 - Igen. A förtelmes szagát itt hagyta. De a nyom nem friss. Már közel járhat a kastélyhoz. Nekünk is vissza kell mennünk, hogy a hercegnőt biztonságba helyezzük és felkészüljünk a csatára- mutattam a völgy felé, amely az egyetlen szárazföldi bejáratot jelentette a kastélyhoz.
 - Jól van! Szóljunk Kaname nagyúrnak!

Ahhoz képest, hogy az én ötletem volt, Hanabusa indult és érkezett hamarabb a kastélyhoz. Valószínűleg, mert ő szereti legjobban a Kuran testvéreket. Bár mindannyian istenítettük őket, mert olyan szeretettel voltak egymás és népük iránt, mint senki más. Bementünk és a lépcső aljában találkoztunk Ruka- val és Kain- nal.
 - Szervusztok! Hova ez a nagy sietség?- kérdezte Ruka, furán boldog hangsúllyal.
 - Zero a városban járt! Szag nyomokat találtunk a ,,vérhez kötött istennő" szobránál. Nem lehet messze a kastélytól- avattuk be őket a szörnyű valóságba.
 - Az lehetetlen! Hogy szökhetett meg? Hiszen Seiren őrizte őt! Azonnal szólnunk kell az úrnak!- esett kétségbe Ruka.
Bólintottunk és futni kezdtünk felfelé a lépcsőn.


(Kaname szemszöge)

Yuuki szótlan volt, mint a kóma alatt mindig. Fogtam a kezét, simogattam a fejét és beszéltem hozzá. Ezt zavarták meg Aido- ék.
 - Kaname nagyúr! Zero erre tart! Legfeljebb egy óra múlva itt lesz! El kell vinnünk innen Yuuki úrnőt- rontott be a szobába Aido.
 - Micsoda? Hogy kerül ide?- futott el rögtön a gyűlölet és ölbe kaptam Yuuki- t.- Nem érdekes. Ti rejtőzzetek el olyan helyre, ahonnan parancsra lesből támadhattok. Én leviszem Yuuki- t a titkos részlegbe.
 - Igen, Kaname nagyúr!- hajoltak meg és elmentek. Nem mondták meg hova.

Fogtam Yuuki- t és levittem a titkos szobák egyikébe, melyek a kastély alatt helyezkedtek el. Az ajtó a lépcső melletti falon volt, mikor gyerekek voltunk, de most az emeleti kis könyvtár szobából nyílt a bejárat. Kihúztam a könyves polcon a ,,Vérhez kötött Istennő története" című könyvet és megnyílt a bejárat egy szűkebb csigalépcső vitt le a szobákhoz. A leghátsót választottam ki, mondván nem látszik annyira, mint a többi, mert kisebb az ajtaja.

Az volt hajdanán szüleink háló szobája. A falai fehérek voltak és egy ágy volt benne. Az ágy egy baldachinos, két személyes francia ágy volt, kovácsolt vas kerettel. Lefektettem Yuuki- t és betakartam, hogy ne fázzon.
 - Ne aggódj édesem! Megvédelek! Az éjszaka, a mi nappalunk. És mi vagyunk jobban otthon benne- néztem rá reménykedve, hát ha kinyílik a szeme, vagy reagál rá, de semmi. Megfogtam szokás szerint a kezét és simogatni kezdtem, mintha el akarnám altatni...

Megnyitott a weboldal!

Sziasztok!

Megszavaztátok, hogy legyen egy weboldal, ahol össze van foglalva némi információ és az epizódok,  továbbá a manga letöltése. Itt megtaláljátok a legjobb minőséget, amit én is használok. Csak ajánlani tudom őket!

Szóval... MEGNYITOTTUNK!

FIGYELEM! AZ OLDAL FOLYAMATOS FEJLESZTÉS ALATT ÁLL!

Üdv!

Hello mindenki!

Bocs a hosszú kimaradásért, de visszatértem és újra jönnek a fejezetek. Továbbá olyan kérdéseket kaptam, hogy ,,lesz- e avagy van- e a vampire knightnak 3. évada"?
A válasz erre:
Animében nincs, viszont mangában van. Jobban mondva nevezhetjük így is. Ugyanis a Vampire Knight manga mai napig folytatásos mű. Havi 1 fejezet jelenik meg belőle.
Rakok ki egy szavazást azoknak akiket jobban érdekel a dolog. Lehet szavazni, hogy készítsek e egy honlapot, azért hogy könnyebben elérjétek mind a mangát és mind az animét, továbbá érdekességeket. Akit érdekel kérem, hogy valamiképp, de jelezze, mert jó lenne minél hamarabb elkezdeni az építését.

Szeret titeket: Retasu Sakura

4. fejezet - Utazás

4. fejezet

Utazás

(Zero szemszöge)

Sikerült 2 perc alatt elérnem a kapuig, tehát bele kellett húznom, ha el akartam érni az erdőt, ahol reményeim szerint nem láthatnak meg. Úti tervem szerint városokon megyek keresztül és közutakon, hogy ne szúrjak szemet senkinek. Futottam, ahogy csak a lábam bírta. Még úgy is, hogy azt a kis előnyt, hogy közrendű vámpír vagyok, azt is kihasználtam, de egy hajszál választott el attól, hogy ne sikerüljön elérnem a fákat.

A fák mögül még hallottam, ahogy a kapu őr vámpírok beszélgetnek.
 - Láttad azt az árnyékot kimenni a kapun?- kérdezte egy magas, karcsú, szőke hajú nemes úrfi.
 - Nem. De érzed ezt a szagot? Egy közrendű járt itt- szimatolt a levegőbe egy szintén magas, viszont izmosabb barna hajú, úgyszint nemes úrfi.
 - Igen. Érzem. Jelentsük az igazgatónak és Seiren- nek. Meglehet, hogy megszökött a Kiryuu kölyök- rémüldözött a gyufa szál.
 - Rendben. Én megyek és jelentek az igazgatónak és Seiren- nek, te maradj itt és őrizd a kaput- osztotta ki a szerepeket az izmosabbik.
 - Jól van. Menj!- sürgette a társa.
Amint elment az izmos, megkönnyebbülés fogott el. Ha csak ez a gyufaszál maradt, nem vagyok túl nagy veszélyben. Ennek ellenére eszem ágában sem volt maradni. Indultam is tovább a fák sűrűjében.

Az út alatt összefutottam néhány ostoba korccsal. Az E- szintűek inkább éjszaka merészkednek elő, mert a napfény rengeteget árt nekik. Szégyen arra gondolni, hogy valaha én is közéjük tartoztam. Akkor Yuuki- ból táplálkoztam, hogy életben maradhassak, de sajnos ez sem akadályozta meg, hogy a szörnyeteg, ami az E- szintűekben szunnyad elkezdjen felemészteni belülről. Az E- szintűeknek egy idő után elborul az agyuk és igazi gyilkoló gépekké válnak. Elvesztik minden emberi részüket.

Ez történt majdnem velem is, de mivel Kaname- nak szüksége volt rám, hogy vigyázzak Yuuki- ra és öljem meg a nagybátyját, megitatott a vérével. Kaname tiszta vérű, ezért a vére segített életben maradni és felfejlődni közrendűvé.

Annak ellenére, hogy egykor én is ilyen voltam, nem kegyelmeztem a vér szipolyoknak. Hideg vérrel megöltem mindet, amennyi az utamba került. Az egyik épp az őrület közepén táncolt.
 - Amint látom, nincs sok időd hátra, mielőtt kiveszne belőled minden emberi - gúnyolódtam.
 - Igazad van! És te leszel az első áldozatom!
 - Azt te csak hiszed. Nincs időd átváltozni, mert előtte meghalsz- fenyegettem.
A férfi kb. 29- 30 év körüli lehetett. Izmos, barna, rövid hajú és borostás volt.
 - Ki ölne meg? Talán te? Ugyanolyan vagy, mint én. Miért tennél ilyet? Hisz osztozol a sorsomban- nevetett fel.
 - Egyáltalán nem vagyok olyan, mint te.Lehet, hogy vérszívó vagyok, de valaha ember voltam és a tudatom teljesen ép, mert nem E- szintű vagyok, hanem közrendű és egyben vámpír vadász.
 - Mi? Te egy közrendű vagy? Hogyan lehetséges ez?- fagyott arcára a mosoly.
 - Egy tisztavérűnek köszönhetem mindezt. És most mondj búcsút szánalmas kis életednek- szegeztem neki társamat, Bloody Rose- t.
 - Te tényleg vadász vagy. Az ott egy vadász fegyver- rémüldözött.
 - Bizony. A neve Bloody Rose. Artemisz- Vadász istennő párja és a te halálod! Ég veled!- és elsütöttem Bloody Rose- t.

A férfi hangos ordítás közepette vált hamuvá. Nem volt se lakott terület, se ember a közelben, tehát nem figyelt fel senki a kiáltásokra. Amint teljesen biztos voltam abban, hogy semmi nyom nem maradt a férfiból, tovább indultam. A városi fogadóban szálltam meg az éjszaka maradék részére.

Reggel megreggeliztem a fogadó éttermi részében. Este elfogyasztottam a vér tablettáimat is. Gyűlölöm azokat a pirulákat, de szükségem van rájuk, ha élni akarok. Már pedig akarok. Egyrészt azért, hogy többet lehessek Yori- val. Észre se vettem, hogy idő közben a legjobb és az egyetlen barátommá vált. Másrészt azért, hogy teljesíthessem feladatomat és pontot tegyek Yuuki ügyének végére.

Ezeket a gondolatokat gyorsan ki kellett vernem a fejemből, hogy tovább indulhassak. A városiak furcsán néztek rám. Nem értették hová megyek. Mit sem törődve haladtam az uticélom felé, ,,Kuran" város felé.

Így hívtam, mert a város Kuran fenhatóság alatt van, tudatán kívül. És a slusz poén, hogy Yuuki- t tartják védő szentjüknek. ,,Egy nő, aki megvédi őket az éjszaka véres démonaitól, de közben ő is az éjszaka teremtménye." A legendáik Yuuki- ról szólnak. ,, Egyszer eljön az éj istennője, aki felébred békés álmából és csatlakozik az igazi családjához, a vérhez kötött angyalokhoz." A legenda ,,angyalai" a tisztavérűek és a nemesek, a ,,démonai" az E- szintűek és egyes közrendűek. Teljesen nevetséges. Még hogy angyalok. Elborul az agyam.

Napnyugta volt, mikor ,,Kuran" városba értem. Mielőtt a kastély felé vettem volna az utam, meglátogattam a szökőkutat, melynek szobra a vérhez kötött istennőt ábrázolta. Más néven Yuuki- t.

A szökőkútnál egy asszony imádkozott. Amikor észrevette, hogy én is ott vagyok, abba hagyta az imát és felém fordult.
 - Te is a ,,Vérhez kötött istennő"- höz jöttél imádkozni?- kérdezett szelíden.
 - Nem. Csak magyarázatot szeretnék találni arra, hogy miért hisznek benne annyian? Miért imádkoznak hozzá, ha ő is ugyanolyan, mint akiktől véd minket?- tettem fel a megválaszolatlan kérdéseimet és a szökőkúthoz léptem.
 - Az istennő nem ugyanolyan, mint az ,,éjszaka démonai". Az istennő védi az életünket. Hiába ,,vérhez kötött". Ő nem bánt minket. De most biztos dühös ránk, mert a démonok ismét felbukkantak. Ne feledd fiú! A ,,vérhez kötött istennő" más!- ezzel fogta magát és elment.

Csak mosolyogtam magamban. Yuuki nem dühös, hanem félholt. És hamarosan átlép a pokolba és viszont láthatja a szüleit. Ezekkel a gondolatokkal vágtam neki a hegynek, hogy teljesülhessen a vágyam és egyben az ígéretem is...

3. fejezet - Szökés

3. fejezet

Szökés


(Zero szemszöge)

Olyan este volt, amikor azt hittem szabad vagyok annyira, hogy egyedül legyek. De az elv és a valóság nem mindig egyforma. Kaien azt mondta, hogy ma este, mikor az összes esti tagozatos kötelező órán van, nem lesz senki, aki vigyázzon rám és börtönné tegye a szobámat. De úgy tűnik tévedett.

Épp végeztem a zuhanyzással, mikor meglátogatott azon este másodszor.
 - Mi történt? Nem szoktál ennyiszer feljönni hozzám.
 - Azért jöttem, hogy elmondjam, változtak a tervek. Nem leszel egyedül. Seiren Toga- t állította a maga helyére- mondta.
 - Áh, értem! Szóval régi mesteremmel töltöm ezt az ismét csodálatos estét?- dühöngtem, mert átvertek.
Kaien- re nem haragudtam. Szegény nem tudta mit tervezek. Ha egyik vámpír fajzat sincs a helyén, akkor szabad az út kifelé.
 - A hangod ellenére nem tűnsz valami zaklatottnak- vonta fel az egyik szemöldökét.
 - Nem zaklatott vagyok, hanem csalódott. De már megtanultam régen, hogy sose bízz a vámpírokban.
 - Erről én igazán nem tehetek. Sajnálom! Toga hamarosan megérkezik. Addig se okozz galibát ha lehet- sóhajtotta és faképnél hagyott.

Amint kilépett előkapartam a szekrényből a hátitáskámat egy inget és egy kabátot. Felöltöztem és összeszedtem néhány szükséges dolgot a táskába. Egy térképet, két darab tőrt, és töltényeket Bloody Rose- hoz. Mikor pakoltam, akkor toppant be Toga az ajtón.
 - Hova- hova fiacskán?- állt meg az ajtóban ölbe tett kézzel.
 - Egyet találhatsz és ha nem találod ki kiröhöglek, úgy istenesen- néztem rá, mint egy idiótára szokás.
 - Szóval harmadszorra is a Kuran gyerekek után eredsz. Kivételesen nem tartom jó ötletnek Zero! Használd a fejed. Harmadszorra már nem lesznek olyan kegyelmesek veled, mint az előző két alkalommal- ingatta fejét és beljebb lépett a szobába.
 - Nem érdekel. Nem érted. Itt a nagy alkalom. Még ha tiszta vérű is, lehetetlen, hogy Yuuki a legutóbbi sérülésből felépült volna. És ha így van könnyű szerrel véget vethetek a szenvedésének. És ha ez meg volt Kaname összeomlik és nem lesz nehéz megbuktatnom őt sem- magyaráztam az elméletemet.
 - Igaz. De Kaien és Yori soha sem fogják megbocsátani neked, hogy megölted a kis hercegnőt.
 - Hogy jön ide Yori?- kaptam fel a fejem. Mi köze van neki ehhez?
 - Semmi különös, de előbb utóbb feltűnik neki, hogy Yuuki sehol sincs. Nem jön látogatóba, nem futnak össze sehol sem. Kérdezősködni fog róla. És a tudattal, hogy megölted Yori legjobb barátnőjét, nem fogsz tudni a szemébe nézni. Lelkifurdalásod lesz előtte és mindenki előtt.
 - Értem. E miatt ne fájjon a fejed. Meg fogok birkózni vele. Eddig is remekül titkoltam előtte, hogy akit eddig a legjobban szeretett, az soha nem fog visszatérni. Ezután is menni fog- fordultam vissza és öltözködtem.
Felkaptam egy tiszta inget, farmer gatyát. Felvettem a kabátot és a Bloody Rose- t kezdtem keresni.
 - Ne keresd. Nincs itt. Emlékezz! Kaien elzárta- nézett rám lenézően Toga.
 - Ne nézz így rám. Nem érdekel a véleményed. Tudom, hogy úgy is elengedsz. Fáj a fogad a bosszúra jól tudom. Bloody Rose miatt pedig ne aggódj. Jól ismerem a nevelő apámat ahhoz, hogy tudjam, a ,,családi" házban rejtette el a pisztolyomat. Méghozzá Yuuki régi szobájában. Azt hiszi az emlékek miatt nem merek majd bemenni, de téved.
 - Mért kell ennyire jól ismerned?- fortyogott tanítóm.
 - Mert a mesterem voltál. És mert vadász vagy és van büszkeséged, amit egy vámpír tiport el- vontam vállat és megindultam az ajtó felé.
 - Nem bánom. Menj, de 3 napon belül itt legyél. Annyi időt tudok nyerni neked, hogy ne tűnjön fel a hiányod- bólintott és együtt indultunk a ház felé, amit a hétvégéken és ünnep napokon használunk.
 - És mit kezdesz a vér szívó barátainkkal?
 - Seiren- t és a többit bízd rám, de most már tényleg ideje menned, mert 10 perc múlva vége az órájuknak- sürgetett Toga.

Igaza van. Ha nem sietek és az óra vége előtt el nem indulok, akkor nem jutok ki az őrökön. Akkor viszont a kapun sem jutok ki. Gyorsan berohantam a házba, fel a lépcsőn. El kell ismernem, kicsit megtántorodtam Yuuki régi szobájának ajtaja előtt. Eszembe jutott az a test, ami vértől volt mocskos. És nem azért mert vadászott, hanem azért, mert megsebezte a vadász fegyverem. A szíve körül teljesen vörös volt hófehér ruhája, mert a szeretőjét védte.
Ezt a képet gyorsan kivertem a fejemből és bementem. Egy kis széfet találtam Yuuki hajdani fekhelye mellett. Gondolom Kaien itt tölti az éjszakákat, hogy őrizze legkedvesem fegyveremet.

Még szép, hogy nem tudtam a kódot, de nem is volt szükségem rá. A közrendőségneű egyetlen előnye van, hogy néhány érzékszervem és az izmaim erősebbek, mint az embereké. levertem a zárat és zsebre vágtam Bloody Rose- t. Nem is kellett több. Már indultam is a kapu felé. 2 percem volt, hogy tisztes távolba érjek. Ha nem így teszek, elkapnak és megölnek, mielőtt Kaien kimentene a bajból. Ezt azonban nem engedhettem meg magamnak. Mindenképpen végeznem kell a Kuran testvérekkel, mielőtt túlságosan befolyásosakká válnának. És főleg Yuuki- tól kell megszabadulnom. Bocsáss meg Yori! Tudom, hogy nagyon szereted Yuuki- t, de meg kell ezt tennem. Hidd el! Egyszer még megfogod köszönni nekem. Yuuki soha többé nem lesz ugyan olyan, mint volt...

2. fejezet - Házi őrizet

2. fejezet

Házi őrizet




(Kaien szemszöge)

Két hét telt el a harc óta. Azóta, mióta nevelt fiam, Zero reményeim szerint felhagyott hajdani nevelt lányom, Yuuki üldözésével. Azon a napon, mikor a harc folyt, Yuuki rettenetesen megsebesült Zero miatt. Zero le akarta lőni Kaname- t, Yuuki bátyját és szeretőjét, de Yuuki mindennél jobban szerette Kaname- t, ezért, hogy megvédje őt, a golyó elé állt és saját testével fogta fel azt. Nem voltam tanúja az eseményeknek, de láttam a végkifejletet és az is elég szörnyű volt ahhoz, hogy Zero- t házi őrizet alá vonjuk, ahogy Toga- t is, aki segítette őt.

Az idő eltelt. Folyamatosan szemmel tartottam Zero- t és Toga- t is. Toga iskolánk új tanárja volt. Megfigyeltem a tanítási módszereit és észre kellett vennem, hogy remek tanár. Szigorú az óráin, de tanításon kívül kedves a diákokkal. Az is szemet szúrt nekem, hogy a leány diákok különösen kedvelik. De nem csak Toga- ért rajonganak a lányok. Zero is megváltozott az utóbbi két hétben.

Sok időt tölt Yuuki régi barátnőjével, Sayori Wakaba- val. Folyton együtt vannak. Együtt jártak órára és a szaba idejüket is együtt töltik. Sayori mindig elkísérte Zero- t az orvosi szobába, hogy kicseréljék a kötéseket, amik azért voltak rajta, mert Kaname dühében elvágta az egyik kezén az inat és az egyik lábán is. Kissé sokáig tartott, amíg felépült, de három napja nincs szüksége kötésekre, ám még mindig nem  erőltetheti meg magát. Sayori sajnálta őt, mert tudta, hogy Zero egy tipikus sajt kukac típus. Sokat beszélgettek és Zero vigyázott, hogy még véletlenül se terelje a szót Yuuki- ra. Ha Sayori szóba hozta Zero válaszolt rejtetten a kérdésekre, de vigyázott, hogy Yori ne jöjjön rá mire céloz.

Ám a nappali jó lét után jött az éjszaka, amikor jöttek a Kuran- ok által megbízott vámpírok, hogy őrizzék Zero- t. Eredetileg Seiren- t bízták meg, de Seiren nem bízott semmit a véletlenre. Azok közül, akik nem az iskolá határát őrizték, magával vitt plusz egy személyt. Általában éjszaka látogattam meg a fiamat, mert vittem neki a vér tablettákat, mert Zero is vámpír volt. Közrendű vámpír, de vámpír. Fejlettebbek az érzékei, nagyobb a fizikai állóképessége és ereje és gyorsabban gyógyul, mint egy ember. Mindig megkérdeztem hogy van és csak kinevetett.
 - Szerinted hogy érzem magam? Be vagyok zárva a szobába. Két vámpír szobrozik az ajtó előtt és még legalább 5 az akadémia határában járőrözik. Elég jól fejeztem ki magam?- nevetett Zero, miközben egy pohár vizet szorongatott a kezében és elvette tőlem a tablettákat.
 - Akkor jobban éreznéd magad, ha Sayori is itt lenne?- indultam az ajtó felé, mert érezhetően nem vágyott a társaságomra.
 - Nem hiszem. Bár megkönnyítené a bezártságot. Jó vele beszélgetni. Hosszú ideje most érzem magam úgy, hogy igazán élek. Yori elfogad olyannak, amilyen vagyok. Mégha nem is tudja a teljes igazságot, elfogad ilyen gyilkosnak- erre visszafordultam és láttam, hogy Zero szívéből mosolygott.
 - Zero! Te...- kezdtem volna, de felkapta a fejét és eltűnt a mosoly az arcáról.- Semmi! Inkább hagyjuk!- és ott hagytam egyedül.

A napok így folytatódtak még egy ideig. Sayori és Zero olyan jó barátok lettek, mint hajdanán Sayori és Yuuki voltak. Zero számára minden este kínzás és szenvedés volt. Nem tehettem semmit, hiszen Sayori ember volt és szüksége volt az alvásra. Még ha Zero- nak elég is 3- 4 óra alvás, Sayori- nak biztos nem.

Egy nap Zero számára enyhülés jött. Kaname azt az utasítást küldte Seiren- nek, hogy ismét kezdjen el órákra járni, de sose hagyja Zero- t őrizet nélkül. Mindig volt valaki, aki vigyázott rá, nehogy kereket oldjon. Egyszer azonban mégis őrizet nélkül kellett hagyni.
 - Ne merészeld elhagyni a szobát. Úgy sem jutsz át az akadémia határán- fenyegette meg Seiren Zero- t.
 - Mint ha elhagyhatnám a börtönömet- fordított hátat neki Zero.
 - Seiren és társai most órára mennek. Ez fontos óra számukra, mert a fajtájukról fognak többet megtudni és ez mindannyiuk számára kötelező. Tehát légy jó kérlek és ne hagyd el a szobát, különben tudod jól, hogy Kaname nem tűr meg szabad lábon és megölet. Hajtó vadászatot rendelhet el utánad- figyelmeztettem.
 - Aha! Ha megígérem, hogy nem megyek sehova és be is tartom, lehet több olyan este, amikor egyedül alhatok és nem bébi csőszökkel?- élénkült fel az érdeklődése.
 - Majd meg...- kezdtem volna, de Seiren közbevágott.
 - Amíg Kaname nagyúr mást parancsol nem ad, szó sem lehet róla. Felejtsd el ifjú vadász- utasította el és kirohant a szobából, mert kezdődött az órája.- Zero! Kérlek most az egyszer tényleg fogadj szót! Nem hiányzik nekem még egy vita a Kuran családdal.
 - Ahogy akarod... Ígérem nem megyek sehova- morogta. Gyűlölte most a világot, ahogy ismerem, de komolyan gondolta.
És valóban. Az este eseménytelenül eltelt...

Vampire Knight magyarul !!!!!!!!

Üdv ismét!

Hoztam egy kis meglepit!
Képzeljétek! Az eredeti Vampire Knight-ot itthon, Magyarországon is elkezdik magyarra fordítani. Mármint a mangát. /Azért remélem az animét is leszinkronizálják!/
Nade itt van egy link, hogy elsőként réaszesülhessetek abban az élvezetben, hogy megvehessétek ezt a remekművet. Én sem fogok késlekedni. Ham,arosan megveszem magamnak.
Itt a link:

http://webshop.hu.axntools.com/webbolt/mangak/vampireknight/1

Jó olvasást!

1. fejezet - Élned kell!

1. fejezet

Élned kell!







 (Kaname szemszöge)

Már 2 hete történt minden, de semmi nem változott. A napok még mindig végtelenek és sötétek voltak. Nem tudtam mire számítsak. Senki nem mond semmit. Senki nem tud semmit...

2 hete törtét, hogy egy nagy csapás érte a családomat. Két vadász, vámpír vadász érkezett a kastélyunkba és támadtak meg minket ok nélkül. Ok csak számukra volt, számunkra nem. Ez az indok pedig maga a vámpír lét volt. Inkább a szerelmem vámpírsága, mintsem mindannyiunké. Zero nem bírt beletörődni, hogy a számára legfontosabb személy, akit embernek hitt, valójában egy alvó tudatú tiszta vérű vámpír. Szerelmem és egyben húgom, Yuuki Kuran egy tiszta vérű vámpír, akit Zero egykoron saját húgaként szeretett, de meglehet, hogy jobban is. Nem tudta elfogadni Yuuki valódi kilétét és mániákus vadászatba kezdett ellenünk. Első próbálkozásánál sikeresen visszavertük nagyobb veszteség nélkül, de most, másodjára nagyon is sokat vesztettünk. Ezúttal is győzelmet arattunk, de társunk komoly sérüléseket szerzett és Yuuki élet és halál között ingadozik.

Igen. Yuuki Zero miatt volt kómában. Zero szíven akart lőni engem, de Yuuki a testével felfogta a golyót és így őt találta el. Enyhe bosszút álltam Zero-n, de a kétsébeesésemen ez sem változtatott. Minden napom félelemmel telik. El sem mozdulok kedvesem mellől.

A harc után, és miután hazaküldtem Zero- t és kíséretét, megérkezett az orvos. Egy olyan orvos, aki se nem emberi, se nem vámpír orvos. Mindkét fajt ellátja. Hajdanán vámpír vadász volt. Ő is abban az időben vadászott, mikor a szövetség semmit sem tiltott. Neki is meggyűlt a baja a lelkiismeretével, de ő erős lelkű ember volt. Megbirkózott vele és talált egy köztes megoldást. Bár bűneit nem törölhette el, kitanulta az orvoslást és azóta a vámpírok orvosa, de ugyan úgy ellátja az embereket is. Csakis benne bízunk. A neve Dr. Hizasi L'Arc (ejtsd: Hizasi Lark). Szinte soha sem hívtuk a nevén, de ismertük. A koráról ugyan mit sem tudunk, de biztosak vagyunk benne, hogy idős. A módszerei amennyire csak lehet fájdalom mentesek és mivel számunkra az a biztonságos, ha házhoz jön, ezért házhoz jön. Yuuki- hoz is őt hívtuk természetesen. Azt vártam, hogy valami biztató hírrel szolgál, de nem ez történt.

Mint kiderült Yuuki rosszabb állapotban volt, mint hittem volna. Zero túl közel járt a szívéhez és ez veszélyes volt. Ha csak milliméterekkel feljebb talál a golyó, Yuuki már halott lenne. Nem tehetett semmit. Kitisztította a sebet és bekötözte. Adott néhány doboz fájdalom és láz csillapítót, ha szükség van rá adjam be neki.

Yuuki szemmel láthatóan is borzalmas egészségnek örvendett. Eszméletlen volt. Mozdulni sem volt képes, pláne táplálkozni. Én tápláltam. Az emberi ételt egy az egyben elutasította, nem volt e kedvence sosem. Megette, voltak kedvencei, de azokat sem ette olyan étvággyal, mint a vért. Ez régen emberi mivoltára is kihatott. Mindig éhes volt, de semmit nem evett jó étvággyal.

Most még a vért is visszautasította. Amint megpróbáltam megitatni vele, bár nem volt eszméleténél, de kiköpte. Nem nyelte le. Nem maradt más választásom. Mint ha mesterségesen lélegeztetném, úgy adtam át neki a vért. Így szerencsémre nehezen, de elfogadta. Addig nem is szakadtam le ajkairól, míg le nem nyelte a táplálékot.

Minden éjszaka mellette voltam. A szobájában lévő kanapén éjszakáztam, hogy bármire van szüksége, megkapja. Nem volt a legkényelmesebb fekhely, de a semminél jobb. És szükség is volt rá. Nem egyszer keltem arra, hogy Yuuki fájdalmában nyögdécsel és emellett izzad is. Ilyenkor felpattantam és odasiettem hozzá. A szobában mindig tartottam egy- két palack vért. Ennyi időre képes voltam elszakadni tőle, de villám sebességgel jártam a kastélyt. Ugyanúgy, ahogy tápláltam, beadtam neki a fájdalom csillapítót és megmértem a lázát is.

Azért izzadt, mert rettenetesen nagy láza volt. Mindig 40 C- fokkal kezdett és sosem állt meg ott. 45- 47C- foknál állt meg és a láz csillapító sem hatott sokat. Levitte egy- két fokkal, de nem segített. Yuuki teste és szervezete, mivel vámpír elbírt ekkora megterhelést, egy ember már belehalt volna a lázba. Ám nem hagytam szerelmemet szenvedni. Felkaptam és a fürdőbe vittem. Befektettem a kádba és ráengedtem a hideg vizet. Lehámoztam róla az idő közben nedvessé vált ruhát. Annyira elvakított az aggodalom, hogy nem érdekelt mit látok és mit nem. Nem törődtem ezzel. A vizes ruhát a földre hánytam és elzártam a jéghideg vizet, mert már félig megtelt a kád, ahogy az én elmém is kezdett tele lenni aggodalommal.

Kirohantam a fürdőszobából, hogy tiszta hálóinget kerítsek kedvesem számára. Plusz kellett egy kis idő, amikor nem látom szenvedő húgom arcát. Akaratlanul is Zero- ra terelődtek gondolataim.
 - Te aljas nyomorult! Esküszöm ezért még meglakolsz. Meglakolsz azért, mert Yuuki most miattad szenved! Remélem elsorvadtak azok az inak, amelyeket elvágtam a lábadban! Kívánom, hogy ha Yuuki szívem megszűnik dobogni, te is halj meg vele együtt. Gyűlöllek Kiryuu Zero!- morogtam, miközben Yuuki szekrényében kutattam.

Megtaláltam azt az inget, amit még tőlem kapott, mikor először éjszakáztunk együtt és neki adtam, mert jól állt neki. Kiemelte gyönyörű lábait. Kikaptam a szekrényből, szereztem hozzá fehérneműt is és futotam vissza a fürdőbe, ahol törékeny húgom feküdt öntudatlanul. Teste teljesen lehűlt a hideg víz hatására és édesem szapora légzése is lassult. Kivettem a vízből, megtöröltem és felöltöztettem, végezetül pedig visszavittem az ágyába. Befektettem és betakartam. A lázzal nem lesz több gond. Legalább is egy ideig.

Már épp azon voltam, hogy vissza fekszem, de a földszintről beszélgetést hallottam. Nem vártam senkit, tehát lementem megnézni ki lehet az.
A barátaink voltak. Ruka Souen, Kain Akatsuki, Hanabusa Aido és Takuma Ichijou.
 - Üdvözöllek titeket! Jó látni, hogy valakinek visszatért az egészsége! Ám Yuuki, még mindig öntudatlan, ezért kérlek titeket halkabban beszéljetek!- köszöntöttem őket szívélyesen.
 - Bocsásson meg Kaname nagyúr! Hogy van az úrnő?- kérdezte Aido.

 - Igazán sajnáljuk, de ha szabad megkérdeznem, miért hívtál vissza minket? Az úrnő képzését befejeztük. Nincs mit tanítanunk neki. Esetleg segítenünk kell az ápolásában?- érdeklődött Ruka.
 - Nem Ruka! Az ápolásáért én felelek egyedül! Titeket azért hívtalak ide, mert biztos vagyok abban, hogy Zero nem nyugszik meg. Szeretnélek megkérni titeket, hogy segítsetek mind Yuuki, mind a kastély megvédésében!- kértem őket szívből.
 - Ahogy óhajtod! De Aido még nem elég erős ahhoz, hogy ismét csatázzon- szólt közbe Ruka!
 - Nem is a csatateret szánom neki, hanem Yuuki védelmét. Ha pedig mi ügyesek vagyunk, nem lesz szükség rá, hogy meg kelljen védeni őt!- néztem rá.
 - Tudok harcolni!- vetette közbe.
 - Ebben biztos vagyok. Ezért bízom rád az életem védelmét. Óvd meg Yuuki- t a bajtól!- tettem vállára kezem.
 - Igen nagyúr!- hajolt meg.
 - Menjünk fel! Szeretném ha látnád kit kell megvédened!- intettem.
 - Ismerjük az úrnőt uram!- furcsállta utasításomat Ichijou.
 - De így még nem láttátok!- vezettem fel őket a lépcsőn.

Odaértünk a szobához és csendre intettem őket. Az ágyhoz mentünk és elborzadtak Yuuki látványától. Sötét volt, ahogy az egész kastélyban is. Nappal volt. Szükség volt a sötétítőkre.
 - Aido! Már kezdheted is a feladatodat! Mi addig megbeszéljük az óvintézkedéseket! Értesítünk ha döntést hoztunk!- suttogtam.
Válasz képpen bólintott és elhagytuk a szobát. Egyedül Aido maradt ott, aki elkezdte feladatát, megvédeni a hercegnőjét...

Kezdés!

Kedves vendégeim!

Örömmel közlöm, hogy a Vampire Knight Destiny megnyitja kapuit az olvasók és rajongók előtt.
De sanálattal közölnöm kell azt is, hogy nem fogok tudni olyan sűrűn új fejezetet közzé tenni, mint szeretném. Ezért előre is elnézést kérek. Viszont amint lesz ismertetem veletek a magyarországi Vampire Knight híreket is.

Kellemes olvasást és nagyon jó szórakozást kívánok!