6. fejezet - Haljon meg bármi áron!

Üdv! Itt a régen várt új fejezet. Rettenetesen sajnálom a több évnyi késést és elveszett bizalmakat, de új történetekbe kezdtem és ez valahogy abba maradt.
Szóval jó szórakozást és rengeteg elnézést kívánok!



6. fejezet

Haljon meg bármi áron!

(Zero szemszöge)

Még az utam felénél sem jártam, de már elfáradtam. A vámpír tulajdonságoknak semmi haszna. Hajnal óta talpon voltam és egy percet sem pihentem. Nyughatatlanul másztam felfelé a hegyen. Ez volt a nehezebbik út a kastélyhoz. Van egy völgy is a Kuran kastélyhoz, de kockázatosabb azt követni. Bárki megláthat. A  hegymászás nehezebb, fárasztóbb, de biztonságosabb. Legalább is számomra.

Késő délután volt, mire a hegytetőre értem. Megálltam és leültem egy kicsit. Kelleni fog az erő a harchoz. Elő vettem a vértablettás dobozt és kiszórtam legalább 10 darabot, amit el is fogyasztottam egyből. Ez adott egy kis plusz energiát és laktatott is, bár utáltam, hogy rá vagyok szorulva. A nap nyugodni kezdett, mikor ismét útnak indultam.

Éjfél is elmúlt, mire a kastély határához értem. A határon és a közelben nem éreztem vámpír jelenlétet. Csendes volt minden. Túl csendes. Ez kissé zavaró volt, de túl elszánt voltam ahhoz, hogy érdekeljen. Átugrottam a kerítésen és a kastély leghátsó bejárata felé vettem az irányt.Az előző ittjártamkor alaposan felderítettem a kastélyt, és jól ismertem már. A tenger felől volt egy elhagyatott üvegház, ami csatlakozott a kastélyhoz. Ez az ajtó a földszinti fő könyvtárba vezetett, tehát ezt vettem igénybe.

Amikor az üvegházhoz értem, az ajtaja zárva volt. Az üveg azonban vékonynak bizonyult, mert könnyű szerrel betörtem. A kövezett földet elhervadt, elszáradt rózsák borították. Vajon miből gondoltam, hogy régen rózsák nőttek itt? Ez volt Yuuki kedvenc virága. És a bátyjáé is. Egyszer Kaname egy olyan rózsát zárt viaszba, amely csak 10 évente egyszer virágzik. Állítása szerint megakarta őrizni a virág szépségét, úgy mint Yuuki- ét is. Mivel az üvegház állapota arról árulkodik, hogy rég nem jártak benne, ebből feltételezem a szülei is kedvelték a virágot, és ők voltak az utolsók akik jártak az üvegházban.

Ám nem volt időm ezen elmélkedni. Nem is érdekelt, hogy mi a Kuran- ok kedvenc virága. Egy a lényeg: Yuuki- nak ma este bármi áron meg kell halnia! Így nem is teketóriáztam. Feltörtem az egyébként zárt ajtót, de ami bent, a kastélyban fogadott meglepett.

Sehol nem volt senki. A kastély sötét és csendes volt. Eddig sem volt élettel teli, de valamivel világosabb és Yuuki miatt vidámabb volt. Amit viszont én láttam, nem hasonlított arra, amit először láttam. Maga a kastély is mintha meghalt volna. Kimentem a könyvtárból, de senkit sem láttam, vagy éreztem. Se nemest, se tiszta vérűt. Tiszta volt tehát a levegő, ennek ellenére  azonban óvatos voltam, viszont szabadabb is.

Felmentem az emeletre, egyenest Yuuki szobájához. A szoba helyett viszont Yuuki irodáját választottam. Az irodából nyílt egy ajtó a szobába hallgatóztam, van- e bent valaki. Nem hallottam senkit, úgyhogy halkan benyitottam és átmentem a szobába, odalopóztam az ágyhoz és hirtelen lerántottam a takarót. De Yuuki nem volt ott.

Dühömben ordítottam volna, de visszafolytottam. Másképp lelepleződtem volna. Kirontottam a szobából és mit sem törődve az óvatossággal, mentem át- legjobb tudásom szerint- Kaname szobájába. Ott sem találtam egy teremtett lelket se.
 - Úgy! Szóval elrejtettétek előlem. Mintha ez megmenthetné az életét!- mondtam csak úgy magamnak.

Gyűlölettől elvakulva jártam sorra az emelet szobáit, termeit, aztán átkutattam a földszintet is. Egy lélek sem volt a kastélyban, nemhogy Yuuki. A folyosón sétálgatva, a lépcső mellett egy ajtó nyomaira bukkantam. Az ajtó le volt szögezve és a kopogás utáni hangból ítélve fal volt mögötte.
 - Munkára Bloody Rose!- szólítottam társamat és lőttem egy rést magamnak, amin bejutottam az általam titkos kastélynak vélt helyre.

Itt is sötét volt, de vámpír szemem remekül látott. Ki tudtam venni a folyosót és a szobákba vezető két szárnyú ajtókat. Hosszú volt a folyosó, de a végén az egyik ajtó alatt fény szűrődött ki. Halovány fény, de fény. Biztosra vettem, hogy valaki, Yuuki van a szobában és nincs egyedül. A bátyja is vele van.

A győzelem íze mámorító volt. Egyik sem fogja túlélni Bloody Rose és az én dühömet. Ez olyan tény volt, melyet ha valaki megcáfol előttem, kiröhögöm. Előhúztam Bloody Rose- t, de abban a pillanatban le is engedtem a kezem pihenő állásba. Egyellőre nem volt szükség a szolgálataira.

A fény felé vettem utam. Közelinek tűnt, de mégis messze volt. A legutolsó terem volt a folyosón. Gondolom Kaname direkt oda bújtatta. Próbált olyan helyet találni, ahol nem  lelek rá, de pechje van. Szerintem arra se számított, hogy lejutok ide. Nekem azonban nincs lehetetlen.

Az ajtó előtt megálltam. Nem volt értelme óvatosnak lenni. Ha halkan nyitok be, akkor a meglepetésnek lőttek. Inkább hirtelen és váratlan támadás kell. Az biztos sikerhez vezet. De mikor berontottam a hálószobának berendezett terembe olyasmi fogadott, amire nem is számítottam.

Kaname nem volt a szobában. Ablak egy darab se. Csak két gyertya égett, mint fényforrás. És legfőképp semmi zaj. Egyedül valakinek a nehéz, egyenetlen légzését lehetett hallani. A hang irányába fordítottam a fejemet, de tétováztam. Azt se sokáig. A fehér baldachinnal eltakart ágyhoz léptem és félrehúztam a hófehér anyagot az útból. Az kómában lévő Yuuki feküdt ott.

Yuuki látványa émelyítő volt. Nehezen vette a levegőt, mozdulatlan, dermedt volt a teste, egyenetlen a szívverése, hófehér- a megszokottnál is sápadtabb- bőr. A szája szélén vért fedeztem fel. Nem rég próbálkozhattak az etetésével. Feltehetőleg Kaname, és sikertelenül.

A regenerációs képessége szemmel láthatóan nem működött. Ramaty állapota ellenére nem változtattam a döntésemen.
 - Szervusz Yuuki!- köszöntöttem a haldokló testet.- Nem nézel ki valami jól. Látható, hogy kegyetlen életed végéhez értél, bár még mindig küzdesz. Miért? Úgy sem lesz jobb- kérdeztem, mire ő csak nyögött egyet fájdalmában a seb, illetve sebek miatt.- Nos, tulajdonképpen mindegy is, mert most én fogom elvenni azt, amiért eddig feleslegesen küzdöttél!

Felemeltem Bloody Rose- t tartó kezemet, a másikkal pedig lehúztam Yukki- ról a takarót. Egy köntösben és alatta agy ingben feküdt. Az ing nagy volt rá, tehát nem az övé volt eredetileg. Akkor csak Kaname- é lehetett. Tehát ennyire szereti? Mindkét ruhadarab fehér volt. Egyenest a szívére céloztam, miközben a takaró a földre hullott. A ravaszt is meghúztam, lövésre készen állva, mikor megéreztem másvalaki jelenlétét az elmémben. Mint egy radar jelzett, hogy figyelnek és még valaki érkezett a szobába. Kaname állt meg az ajtóban, mögöttem.
 - Takarodj a húgom mellől te korcs!- mondta halk, ám dühösebb és egyben bosszantóan nyugodt hangon Kaname.
 - Felejtsd el! Ma mindketten meg fogtok halni. Még ha ez lesz életem utolsó tette is!- kuncogtam mesterkélten és elsütöttem Bloody Rose- t, bár a lövés pillanatában már lefogta a kezemet...

KÉRLEK SEGÍTSETEK!!!!!!

Tegnap hajnalban elloptak 4 lovat Gödöllő és Szada határából! Kérlek benneteket osszátok meg a következő képeket a blogaitokon, a Facebook profilotokon vagy bárhol ahol sokan látják őket, hátha felismeri valaki és segít megtalálni őket. A nyomravezetőnek a tulajdonosok jutalmat ajánlottak fel. Aki látta őket, vagy tud róluk valamit az írjon nekem egy e-mailt (toth_eszti@hotmail.com) vagy hívja Tóth Ágnest a 0670/77-10-255 ös telefonszámon. Előre is köszönjük a segítséget!

         
                                              Mondeo

                                                   Síva

                                                Pötyi

                                                 Cuki

KISKUTYÁK AJÁNDÉKBA!

KEDVES IDETÉVEDŐK ÉS MINDENKI!

Most főleg az állatbarátokhoz szólok!
A barátnőm kutyájának kiskutyái lesznek és nem tudják eltartani őket.
Ezért a kiskutyákat ajándékba, teljesen ingyen adják.
A kölyköknek SÜRGŐSEN otthont kell találni, mert semmiképp nem maradhatnak az anyuka mellett.
Ha a kicsiknek nem lesz otthona az elválasztásig, akkor elaltatják őket.
Szépen kérem a segítségeteket!

Érdeklődni lehet nálam az email címemen és én majd összehozom a lehetséges kiskutya tulajdonost a gazdival.

Itt elértek: tothesztike5@citromail.hu

A kiskutyákat Erdőkertesről lehet elvinni, de egyeztetés mellett ők is elvihetik a leendő tulajdonosokhoz!

5. fejezet - Óvni kell a hercegnőt!

5. fejezet

Óvni kell a hercegnőt!


(Kaname szemszöge)


Miután Kain, Ruka Hanabusa visszatértek a kastélyba, megmutattam nekik Yuuki- t és Hanabusa őrzi őt jelen pillanatban. Mi többiek lementünk az idő közben újjá épült könyvtár szobába, hogy megbeszéljük a teendőket.
 - Nos, mint látjátok, a hercegnő haldoklik!- álltam az ablakhoz és révetegen bámultam kifelé. A holdat néztem és kívántam, hogy Yuuki gyógyuljon meg.
 - Igen uram! A hercegnőt mindenképpen meg kell védeni a kölyöktől és... Aido? Te miért nem vagy Yuuki úrnő mellett?- kiáltott fel Ruka.
 - Mert az úrnő ilyen állapotban nem megy sehova és szeretném én is tudni Kaname nagyúr terveit- méltatlankodott.
 - Pardon, Hanabusa?- markoltam meg a nyakát. Nagyon fel tudott dühíteni, ha Yuuki- t kritizálták.
 - Bocsásson meg, de tényleg szeretném hallani a tervet- hajtott fejet, amennyire tudott a szorításomban.
 - Hogy mered egyedül hagyni a húgomat?- morogtam.
 - Bocsáss meg! Most rögtön vissza megyek őrizni őt!
 - Hah! Jól van!- sóhajtottam.- Mind megyünk. Látni szeretném Yuuki- t és jó ha tudsz a terveimről- nyugodtam le és eleresztettem.
 - Igen Kaname nagyúr!- bólintottak.

Felmentünk Yuuki szobájába. Én Yuuki ágyának szélére, ők pedig a szemben lévő kanapéra ültek.
 - Bármennyire is szeretném, nekem nincs ötletem, hogy védjem meg őt, ha Zero megjelenne ismét. Csak annyit tudok, hogy a legközelebbi alkalommal mindenképpen meg kell halnia- sóhajtottam és megsimogattam kedvesem arcát, homlokát.
 - Nekem van! Öljük meg Zero- t, mielőtt ő öl meg minket- állt elő ötletével Aido.
 - Nem rossz ötlet. Ugyan ezt mondtam én is. Ám bár titeket sem szívesen tennélek ki veszélynek. Sokat köszönhetek nektek. Kell valami kompromisszumot találnunk- néztem fel Yuuki szép arcáról.
 - Köszönjük aggodalmát nagyúr, de minket nem kell féltenie, megvédjük a kastélyt bármi áron- lelkesedett Ruka.
 - Épp ettől tartok. Aido sebesülései is bőven elegek voltak nekünk. Ha Zero idejönne, elrejtőzünk- kezdtem a terv részletes kidolgozását, de Ichijou beleszólt.
 - De Kaname nagyúr! Én nem...
 - Mindannyian, Ichijou! Mind, kivéve... kivéve Yuuki!- ismertettem a parancsomat.
 - Kaname nagyúr! A legjobb az lenne, ha Yuuki úrnőt elvinnénk innen. Shiki édesanyja biztos szívesen látná. Úgy hallottam kigyógyult a depresszióból és ismét dolgozik, mint színész- kereste a megoldást a problémára Aido.
 - Örömmel hallom, hogy jól van, de ezt lehetetlen kivitelezni. Yuuki állapota rosszabb lett, amióta utoljára láttátok. Nem szabad mozgatni, főleg nem utaztatni- vetettem el az ötletet.
 - Értem. Ez valóban megnehezíti a dolgokat. Akkor mi legyen? Nem hagyhatjuk itt, mint szabad préda- dühöngött forró vérű barátunk.
 - Hanabusa! Higgadj le! Kaname nagyúr, amikor az úrnő gyermek volt, hova bújtatták el a tanács elől?- érdeklődött Akatsuki.
 - A kastélynak van egy titkos létesítménye a föld alatt. Miért?
 - Azt hiszem Akatsuki arra céloz, hogy talán az is használ, ha Yuuki úrnőt oda rejtjük el. Nem de?- válaszolt Ruka.
 - Így van. Feltételezem Zero nem ismeri azt a létesítményt. Tehát ott jó helye lenne- helyeselt Kain.
 - Igazatok lehet. Oda levihetjük. Az talán nem árt neki annyit- engedélyeztem.
 - Remek! Akkor a hercegnő biztonsában lesz- örvendezett Ichijou.
 - Igen. Köszönöm. A kedvesem többé- kevésbé biztonságban lesz. Ha megengeditek szeretnék egy kicsit kettesben maradni a húgommal- kértem őket.
 - Igen Kaname nagyúr! Én személy szerint sétálnék egyet a kastély kertjében. Akatsuki, csatlakozol?- állt fel elsőnek Ruka.
 - Ha akarod. Semmi kifogásom ellene- bólintott Kain.
 - Mi pedig Ichijou- val körbenézünk a városban. Ellenőrizzük a pletykákat és hogy nem jött- e idegen- jelentette Aido.
 - Rendben! Csak nyugodtan- bólintottam, de már háttal ülve nekik.
 - Engedelmével...- mondták, és távoztak.

Amint becsukódott az ajtó, teljes figyelmemet Yuuki- nak szentelem. Felemeltem a fejét, magamhoz öleltem és visszahelyeztem a párnájára.
 - Nincs mitől tartanod kedvesem. Ígérem megvédünk. A titkos termek tökéletesen elrejtenek téged Zero szemei és érzékei elől- biztosítottam és megcsókoltam a homlokát.
Nem válaszolt. Hogy is tette volna? Ám de bizonyos voltam benne, hogy javult az állapota. Nem volt láza és a légzése is stabilizálódott. Úgy tűnik, hogy a regenerációs képessége visszaállt és működésbe lépett. Viszont nem sokat segített a gyógyulásában. A lázat levitte, de semmi több. Megfogtam a kezét és mellette maradtam.


(Ruka szemszöge)

Szerettem Yuuki úrnő kertjében sétálni. Bár úrnőjük gyenge volt és beteg, a rózsák mégis gyönyörűek voltak. Épp a szirti pavilontól fordultunk vissza Akatsuki- val, mikor egy váratlan kérdést tett fel nekem.
 - Ruka! Miért engem kértél meg, hogy kísérjelek el ide?
 - Azért, mert ha Aido- t kérem meg most is épp vitatkoznánk, ha meg Ichijou- t, akkor olyan feszült csend lenne. A te társaságodat azonban különösen élvezem- mosolyogtam rá.
 - Valóban?- kérdezett vissza és kis szünet után elém került- Annyira, hogy a kedvemért megpróbálnád elfelejteni Kaname nagyurat és esélyt adnál nekem?- nyújtott felém egy szál rózsát meghajolva.
 - Akatsuki... ez... Hm... Először éljük túl az elkövetkező hónapot. Azután meglátjuk rendben?- fogadtam el a rózsát.
Akatsuki haladt elöl az út további részén és kínos csend terült ránk. Éreztem valamit Akatsuki iránt, de nem tudtam, hogy szerelem, vagy csak szimpla barátságot.

Régen szerelmes voltam Kaname nagyúrba. Legalább is azt hittem. Inkább rajongtam érte, ami más, mint a szerelem.Túl könnyen léptem át rajta, miután kiderült, hogy Yuuki úrnő létezik. Akatsuki már akkor is gyengéd érzelmeket táplált irántam. Mindig megvédett és meghallgatott ha szomorú voltam. Idejét láttam esélyt adni egy valóságos szerelemnek.

Előre szaladtam AkatsukiAkatsuki szeretetének. Így haladtunk tovább a kastély felé.


(Ichijou szemszöge)

Aido- val átnéztük a környező erdőt és a város sikátorait is, de nem találtunk semmit.
 - Ez különös. Eltűnt az összes E- szintű a környékről, pedig itt szokott lenni a legtöbb a város népessége miatt, de mint ha valami elijesztette volna őket, nem igaz Hanabusa?- fordultam hozzá.
 - Igen. Vagy valaki elpusztította őket! Nézd!- mutatott egy kupac hamura.
A folyó mentén haladtunk felfelé az erdőben, a város felé.
 - Csak 2 fegyvert ismerek, amely így végez az áldozatával és csak egy valakit, aki ennyire gyűlöli a saját fajtáját- fejezte be Hanabusa.
 - Valóban. Artemis és Bloody Rose. Mivel Artemis Yuuki hercegnő birtokában van, csak is Bloody Rose lehetett. Azt pedig Zero forgatja. Tehát itt járt- bólogattam.
 - Úgy van. De nem láttuk sehol- értetlenkedett.
 - Hacsak nem a központban van. Ne feledjük. Ő már közrendű. Elvegyülhet az emberek között. És ha ez történt, egy helyen lehet, ahol nem kerestük- elmélkedtem.
 - A szökőkút, Yuuki hercegnő szobrával! Gyerünk oda!- iramodott meg forró fejű barátom, én meg utána.

Negyed óra alatt vissza értünk a városba. A határtól lépésben haladtunk tovább, nehogy irracionális gyorsaságunk szemet szúrjon. A szökőkúthoz érve megálltunk.
 - Itt volt a nyomorult- bosszankodott Hanabusa.
 - Igen. A förtelmes szagát itt hagyta. De a nyom nem friss. Már közel járhat a kastélyhoz. Nekünk is vissza kell mennünk, hogy a hercegnőt biztonságba helyezzük és felkészüljünk a csatára- mutattam a völgy felé, amely az egyetlen szárazföldi bejáratot jelentette a kastélyhoz.
 - Jól van! Szóljunk Kaname nagyúrnak!

Ahhoz képest, hogy az én ötletem volt, Hanabusa indult és érkezett hamarabb a kastélyhoz. Valószínűleg, mert ő szereti legjobban a Kuran testvéreket. Bár mindannyian istenítettük őket, mert olyan szeretettel voltak egymás és népük iránt, mint senki más. Bementünk és a lépcső aljában találkoztunk Ruka- val és Kain- nal.
 - Szervusztok! Hova ez a nagy sietség?- kérdezte Ruka, furán boldog hangsúllyal.
 - Zero a városban járt! Szag nyomokat találtunk a ,,vérhez kötött istennő" szobránál. Nem lehet messze a kastélytól- avattuk be őket a szörnyű valóságba.
 - Az lehetetlen! Hogy szökhetett meg? Hiszen Seiren őrizte őt! Azonnal szólnunk kell az úrnak!- esett kétségbe Ruka.
Bólintottunk és futni kezdtünk felfelé a lépcsőn.


(Kaname szemszöge)

Yuuki szótlan volt, mint a kóma alatt mindig. Fogtam a kezét, simogattam a fejét és beszéltem hozzá. Ezt zavarták meg Aido- ék.
 - Kaname nagyúr! Zero erre tart! Legfeljebb egy óra múlva itt lesz! El kell vinnünk innen Yuuki úrnőt- rontott be a szobába Aido.
 - Micsoda? Hogy kerül ide?- futott el rögtön a gyűlölet és ölbe kaptam Yuuki- t.- Nem érdekes. Ti rejtőzzetek el olyan helyre, ahonnan parancsra lesből támadhattok. Én leviszem Yuuki- t a titkos részlegbe.
 - Igen, Kaname nagyúr!- hajoltak meg és elmentek. Nem mondták meg hova.

Fogtam Yuuki- t és levittem a titkos szobák egyikébe, melyek a kastély alatt helyezkedtek el. Az ajtó a lépcső melletti falon volt, mikor gyerekek voltunk, de most az emeleti kis könyvtár szobából nyílt a bejárat. Kihúztam a könyves polcon a ,,Vérhez kötött Istennő története" című könyvet és megnyílt a bejárat egy szűkebb csigalépcső vitt le a szobákhoz. A leghátsót választottam ki, mondván nem látszik annyira, mint a többi, mert kisebb az ajtaja.

Az volt hajdanán szüleink háló szobája. A falai fehérek voltak és egy ágy volt benne. Az ágy egy baldachinos, két személyes francia ágy volt, kovácsolt vas kerettel. Lefektettem Yuuki- t és betakartam, hogy ne fázzon.
 - Ne aggódj édesem! Megvédelek! Az éjszaka, a mi nappalunk. És mi vagyunk jobban otthon benne- néztem rá reménykedve, hát ha kinyílik a szeme, vagy reagál rá, de semmi. Megfogtam szokás szerint a kezét és simogatni kezdtem, mintha el akarnám altatni...

Megnyitott a weboldal!

Sziasztok!

Megszavaztátok, hogy legyen egy weboldal, ahol össze van foglalva némi információ és az epizódok,  továbbá a manga letöltése. Itt megtaláljátok a legjobb minőséget, amit én is használok. Csak ajánlani tudom őket!

Szóval... MEGNYITOTTUNK!

FIGYELEM! AZ OLDAL FOLYAMATOS FEJLESZTÉS ALATT ÁLL!